Glettvas árak
Glettvas árak
OLEJNIK.
Az OLEJNIK 2 féle glettvasat gyárt. A vastag 0,7 mm-es glettvasával a kemény vakolt felületen is szépen és gyorsan tudjuk a zsákos gipszeket bevasalni. Készít olyan glettvasat is ami igen különleges de nagyon gyakorlatias! Íves, flexibilis bandázsoló glettvas 0,4 – 0,5 – 0,7 mm-es lappal. A gerincnél tettek bele egy 2-3 mm-es ívet. Ezáltal a glettvas lehúzó lapja homorú lett.
A lap vastagsága és ez az ív lehetővé teszi, hogy amikor a bandázs szalag felett gletteljük a Q2 – Q3 minőséget akkor olyan szélességben hagyja fent a glettet a glettvas amilyen erővel Te nyomod a glettvasat.
Tehát ezzel a szerszámmal nem építed a glett szintjét hanem szélesíteni tudod azt!
NELA.
Ez a glettvas maga a full etalon!
Olyan „lehelletfinom”, 0,3 mm-es lappal készíti a Német a szerszámot, hogy tökéletesen tudsz vele finiselni! Ez a lap olyan puha hogy ezzel bevasalni a zsákos kemény gipszeket nem tudod. Nem erre való. Több visszajelzés érkezett nem szakmai vásárlóinktól. Még a magán vásárlók is „visítottak”, olyan szépen tudtak ezzel a szerszámmal glettelni.
Az OLEJNIK és NELA gyártók nem szervezték ki a szerszám gyártásukat Kínába hanem otthon, saját, prémium rozsdamentes acélból készíti a glettvasakat, spaklikat. Olyan anyagokat alkalmaznak még, mint a valódi marhabőr, parafa, és a már ismert soft grip. Ezekből készíti a glettvas és spakli nyeleket. Ezek is emelik a minőséget.
Minden gyártó ott spórol az anyagon ahol tud ezért lesz a szerszám „eldobós” Ezzel szembe az OLEJNIK és a NELA belead „apait, anyait”! Minden része a szerszámnak prémium. Tényleg azt mondhatjuk, hogy nem csak egy ékszer minőségű szerszámot vehetnek hanem olyat amivel még dolgozni is másabb mint a többivel.
Ezekkel a gletvasakkal ki fog lógni a sorból és senkinek nem fogja kölcsönadni ezt a szerszámot.
Talán a legfontosabb. Minden vödrös glett és zsákos gipsz típust lehet vele glettelni. A legvastagabb 6-30 gipszekket is gyönyörűen fel lehet velük húzni.
Az OLEJNIK és NELA glettvasak aktuális készletéről érdeklődjön telefonon a +36 30 958 2915 számon vagy az info@prowallz.hu e-mail címen.



NELA prémium minőségű glettvas árak
Szerszám neve | Szerszám mérete | Szerszám bruttó ára |
---|---|---|
NELA MediFlex | 12,5 x 28 cm | 14.800 Ft |
NELA MediFlex | 12,5 x 35,5 cm | 16.400 Ft |
NELA MediFlex | 12,5 x 40 cm | 17.880 Ft |
NELA NelaFlex II Gold Edition - 0,3 mm-es ultrarugalmas lappa | 11 x 30 cm | 16.200 Ft |
NELA NelaFlex II Gold Edition - 0,3 mm-es ultrarugalmas lappal | 11 x 35 cm | 18.400 Ft |
NELA NelaFlex II Gold Edition - 0,3 mm-es ultrarugalmas lappal | 11 x 40 cm | 21.600 Ft |

NELA flexibilis glettvas
FULL ETALON ez a glettvas. A szent grál!
Igazi német minőség.
- A penge vastagsága 0,4 mm
- Extra könnyű – közepes rugalmasság
- A lekerekített élek nagyon kellenek
- BiKoGRIP bőr nyél. Tökéletesen kialakított ergonomikus markolat a kényelem és a teljesítmény érdekében.
- Kiváló minőségű rozsdamentes anyagból készült, speciális csavarokkal rögzítve
- Speciális fém ötvözetből készült ultrakönnyű alumínium glettvas
- Nagy szilárdságú kötés a penge és a gerinc között. Speciális kötésnek köszönhetően a glettvas ellenáll az oldószereknek és a szélsőséges hőmérsékleteknek.
NELA Gold Edition finiselő glettvas
Ez a glettvas a finiselő glettvasak Rolls-Royce-a. Lehelletvékony finom, 0,3 mm-es rozsdamantes lap finoman aranyozva. A penge olyan finom, hogy a gyártónak szélesíteni kellett a gerincnél a lap tartón, hogy optimálisan dolgozzon a szerszám. A nyélnél meg a parafa az zseniális! Nem kell félni tőle mert teljesen impregnált, le tudod takarítani.
Csak úgy tudom leírni a különbséget a hagyományos, régi, megszokot „cigány” glettvas és a NELA Gold Edition között ha idézek.
” Figyelj ez nagyon durva szerszám!” Vagy. „Ez siklik a gletten! Hozzá sem kell nyúlnom csak finoman tartom a szerszámot” Vagy. Ez k….a jó glettvas!

OLEJNIK prémium minőségű glettvas árak
Az ország legnagyobb és legszékesebb glettvas portfólióját tartjuk készleten. Ha megteheted gyere elhozzánk és fogdosd össze őket. A kezed megmondja, hogy melyiket válaszd!
2K softgrip – bőr – parafa nyelek. Flexibilis és kemény – bevasalós lapok. Csak prémium minőségű anyagokat használ az Olejnik.
Szerszám neve | Méretek | Mire használjuk? | Bruttó ára |
---|---|---|---|
KEMÉNY GLETTVASAK | |||
Kemény glettvas soft grip nyél | 0,7 mm-es lap - 30 cm x 12 cm | kemény lap zsákos gipszhez, kemény falakon | 11.800 Ft |
Kemény glettvas soft grip nyél | 0,7 mm-es lap - 35 cm x 12 cm | kemény lap zsákos gipszhez, kemény falakon | 12.710 Ft |
Kemény glettvas soft grip nyél | 0,7 mm-es lap - 40 cm x 12 cm | kemény lap zsákos gipszhez, kemény falakon | 14.130 Ft |
Kemény glettvas bőr nyél | 0,7 mm-es lap 30 x 12 cm | kemény lap zsákos gipszhez, kemény falakon | 12.800 Ft |
Kemény glettvas bőr nyél | 0,7 mm-es lap 35 x 12 cm | kemény lap zsákos gipszhez, kemény falakon | 15.400 Ft |
Kemény glettvas bőr nyél | 0,7 mm-es lap 40 x 12 cm | kemény lap zsákos gipszhez, kemény falakon | 16.700 Ft |
Normál glettvas parafa nyél | 0,7 mm-es lap - 35,6 cm x 13 cm | kemény lap zsákos gipszhez, kemény falakon | 15.691 Ft |
Normál glettvas parafa nyél | 0,5 mm-es lap - 35,6 cm x 12 cm | egyenes lap, lekerekített sarkok, vegyes használathoz | 16.281 Ft |
ÍVES, FLEXIBILIS BANDÁZSOLÓ GLETTVASAK | |||
Íves glettvas parafa nyél | 0,7 mm-es lap - 35,6 cm x 12 cm | kemény, íves lap vegyes használathoz | 15.290 Ft |
Íves glettvas parafa nyél | 0,5 mm-es lap - 30,5 cm x 12 cm | íves lap, lekerekített sarkok, bandázsoláshoz | 15.240 Ft |
Íves glettvas parafa nyél | 0,5 mm-es lap - 35,6 cm x 12 cm | íves lap, lekerekített sarkok, bandázsoláshoz | 16.500 Ft |
Flexibilis glettvas bőr nyél | 0,4 mm-es lap 12 x 30,5 cm | íves lap, lekerekített sarkok, bandázsoláshoz | 14.114 Ft |
Flexibilis glettvas parafa nyél | 0,4 mm-es lap 12 x 30,5 cm | íves lap, lekerekített sarkok, bandázsoláshoz | 17.384 Ft |
Flexibilis glettvas soft grip nyél | 0,4 mm-es lap 12 x 30,5 cm | íves lap, lekerekített sarkok, bandázsoláshoz | 11.298 Ft |
Flexibilis glettvas bőr nyél | 0,4 mm-es lap 12 x 35,6 cm | egyenes lap, lekerekített sarkok, finiselésre | 15.227 Ft |
Flexibilis glettvas parafa nyél | 0,4 mm-es lap 12 x 35,6 cm | egyenes lap, lekerekített sarkok, finiselésre | 13.335 Ft |
Flexibilis glettvas soft grip nyél | 0,4 mm-es lap 12 x 35,6 cm | egyenes lap, lekerekített sarkok, finiselésre | 12.179 Ft |
Flexibilis glettvas parafa nyél | 0,3 mm-es lap - 35,6 cm x 10 cm | puha finiselő lap vödrös gletthez | 14.557 Ft |
Flexibilis glettvas parafa nyél | 0,3 mm-es lap 45,7 cm x 10 cm | puha finiselő lap vödrös gletthez | 15.879 Ft |
DEKOS GLETTVASAK | |||
Velencei glettvas bőr nyél | 0,7 mm-es lap 9 cm x 11 cm x 24 cm | vegyes használathoz | 3700 Ft |
Velencei glettvas soft grip nyél | 0,7 mm-es lap 9 cm x 11 cm x 24 cm | vegyes használathoz | 3300 Ft |
Velencei glettvas bőr nyél | 0,7 mm-es lap 28cm x 11 cm x 9 cm | vegyes használathoz | 4570 Ft |
Dekor glettvas softgrip nyél | 0,3 mm-es lap 8 cm x 22 cm | dekor gletthez | 11.770 Ft |
Dekor glettvas - trapéz - softgrip nyél | 0,3 mm-es lap - 10 cm x 23,5 cm x 13,5 cm | dekor gletthez | 11.378 Ft |
Dekor glettvas - "hegyes" - softgrip nyél | 0,3 mm-es lap - 24 cm x 8,5 cm | dekor gletthez | 10.806 Ft |
Dekor glettvas - "hegyes" - parafa nyél | 0,3 mm-es lap - 24 cm x 8,5 cm | dekor gletthez | 11.303 Ft |
Olejnik flexibilis glettvas.
Prémium szerszám. 2 méretben forgalmazzuk.: 120 x 280 mm és 120 x 356 mm
Rozsdamentes acél, parafa nyéllel. Ne félj a parafa nyéltől mert speciális anyaggal van bevonva!
Ez egy különleges glettvas! Az egész szerszám, a lap és a gerinc is finoman íves. 2-3 mm hajlat van benne. Feladata, hogy a bandázs szalag beágyazásakor amikor simítunk, akkor szükség esetén tudjunk hagyni glettet a szalag felett, akár 5-15 cm szélesen. Az erősebb lapú glettvasakkal ez a mozdulat nem kivitelezhető.


A legnagyobb méretű glettvas.
Impregnált bőr nyéllel. Mérete: 40,6 cm x 12 cm
Kerekített sarkú glettvas, bőr nyéllel és olyan vassal amilyet itthon csak kevés helyen lehet kapni. Bitang erős glettvas.
Ezzel az erős lappal minden vastag, zsákos glettet, például a 6-30 is, tökéletesen el lehet húzni!
Glett simításhoz. Minden falfelületen él a szerszám. A glettvasat használhatod gipszkarton falon, vakolt felületen sőt homlokzaton is.
OLEJNIK. A legnagyobb glettvas.
Mérete: 40,6 cm x 12 cm
Kerekített sarkú glettvas, impregnált parafa nyéllel és olyan vassal amilyet itthon csak kevés helyen lehet kapni. Bitang erős lap.
Ezzel az erős lappal minden vastag, zsákos glettet, például a 6-30 is, tökéletesen el lehet húzni!
Glett simításhoz. Minden falfelületen él a szerszám. A glettvasat használhatod gipszkarton falon, vakolt felületen sőt homlokzaton is.


OLEJNIK. A legnagyobb glettvas.
Mérete: 40,6 cm x 12 cm
Kerekített sarkú glettvas, 2K soft-grip nyéllel és olyan vassal amilyet itthon csak kevés helyen lehet kapni. Bitang erős lap.
Ezzel az erős glettvassal minden vastag, zsákos glettet, például a 6-30 is, tökéletesen el lehet húzni!
Glett simításhoz. Minden falfelületen él a szerszám. A glettvasat használhatod gipszkarton falon, vakolt felületen sőt homlokzaton is.
Közepes méretű glettvas.
Impregnált bőr nyél. Mérete: 35,6 cm x 12 cm
Kerekített sarkú glettvas, bőr nyelű és olyan lehúzó vassal amilyet itthon csak kevés helyen lehet kapni. Nagyon erős lappal.
Ezzel az erős glettvassal minden vastag, zsákos glettet, például a 6-30 is, tökéletesen el lehet húzni!
Glett simításhoz, bandázsoláshoz. Minden falfelületen él a szerszám. A glettvasat használhatod gipszkarton falon, vakolt felületen sőt homlokzaton is.


OLEJNIK. Közepes méretű glettvas.
Mérete: 35,6 cm x 12 cm
Impregnált kemény parafa nyél – jól takarítható. Kerekített sarkú glettvas, parafa nyelű és olyan lehúzó vassal amilyet itthon csak kevés helyen lehet kapni. Nagyon erős lappal.
Ezzel az erős glettvassal minden vastag, zsákos glettet, például a 6-30 is, tökéletesen el lehet húzni!
Glett simításhoz, bandázsoláshoz. Minden falfelületen él a szerszám. A glettvasat használhatod gipszkarton falon, vakolt felületen sőt homlokzaton is.
OLEJNIK. Közepes méretű glettvas.
Mérete: 35,6 cm x 12 cm
Kerekített sarkú glettvas, 2K soft-grip nyél és olyan lehúzó vassal amilyet itthon csak kevés helyen lehet kapni. Nagyon erős glettvas.
Ezzel az erős glettvassal minden vastag, zsákos glettet, például a 6-30 is, tökéletesen el lehet húzni!
Glett simításhoz, bandázsoláshoz. Minden falfelületen él a szerszám. A glettvasat használhatod gipszkarton falon, vakolt felületen sőt homlokzaton is.


OLEJNIK. Normál méretű glettvas.
Impregnált bőr nyél. Mérete: 30,5 cm x 12 cm
Kerekített sarkú glettvas, bőr nyéllel és rozsdamentes nemesacél lappal. Nagyon erős glettvas.
Ezzel az erős glettvassal minden vastag, zsákos glettet, például a 6-30 is, tökéletesen el lehet húzni!
Glett simításhoz, bandázsoláshoz. Minden falfelületen él a szerszám. A glettvasat használhatod gipszkarton falon, vakolt felületen sőt homlokzaton is.
OLEJNIK. Normál méretű glettvas.
Impregnált kemény parafa nyél – jól takarítható. Mérete: 30,5 cm x 12 cm
Kerekített sarkú glettvas, parafa nyéllel és rozsdamentes nemesacél lappal. Nagyon erős glettvas.
Ezzel az erős glettvassal minden vastag, zsákos glettet, például a 6-30 is, tökéletesen el lehet húzni!
Glett simításhoz, bandázsoláshoz. Minden falfelületen él a szerszám. A glettvasat használhatod gipszkarton falon, vakolt felületen sőt homlokzaton is.


OLEJNIK. Normál méretű glettvas.
2K soft-grip nyél. Mérete: 30,5 cm x 12 cm
Kerekített sarkú glettvas, 2K soft-grip nyéllel és rozsdamentes nemesacél lappal. Nagyon erős glettvas.
Ezzel az erős glettvassal minden vastag, zsákos glettet, például a 6-30 is, tökéletesen el lehet húzni!
Glett simításhoz, bandázsoláshoz. Minden falfelületen él a szerszám. A glettvasat használhatod gipszkarton falon, vakolt felületen sőt homlokzaton is.
Kicsi diszítő glettvas soft grip nyéllel
2K soft grip nyéllel.
Mérete: 22 cm x 8 cm
Kíváncsiságból rendeltük meg mert a lap és a markolat anyaga teljesen azonos a nagyobb glettvasakkal. Ez is prémium glettvas.
A kollégákkal beszélgetve „kiderült” hogy ez inkább a díszítő festéshez való kéziszerszám. Viszont remekül lehet alkalmazni spalettázáshoz is, így megmarad a palettánkon.


Kicsi, díszítő glettvas bőr markolatal.
Mérete: 22 cm x 8 cm
Kíváncsiságból rendeltük meg mert a lap és a markolat anyaga teljesen azonos a nagyobb glettvasakkal. Ez is prémium glettvas.
A kollégákkal beszélgetve „kiderült” hogy ez inkább a díszítő festéshez való kéziszerszám. Remekül lehet alkalmazni spalettázáshoz is.
OLEJNIK velencei glettvas.
Velenci glettvas adatok.
Ez is 1. osztályú szerszám, bőr nyéllel.
Lemezvastagság: 0,5 mm
Lekerekített sarkú, trapéz alakú glettvas. Gipsz stukkó készítéséhez és hagyományos gletteléshez ajánlott.
Mérete: 24 x 11 x 9 cm


Velenci glettvas adatok. Nagyobb méretű.
Ez is 1. osztályú szerszám, 2K softgrip nyéllel.
Lemezvastagság: 0,5 mm
Lekerekített sarkú, trapéz alakú glettvas. Gipsz stukkó készítéséhez és hagyományos gletteléshez ajánlott.
Mérete: 28 x 11 x 9 cm
Kérdése van? Segítünk!
Hívjon minket telefonon mert az a leggyorsabb információs csatorna. Szakmai emberek vagyunk, biztosan tudunk segíteni. Ellenőrizzük a szerszám és anyag készleteinket így nyugodtan tud rendelni vagy eljönni hozzánk.
NYITVATARTÁSI IDŐ:
hétfő - péntek 7 - 16-ig, szombaton 8-12 között várjuk Önöket.
Áruházunk címe: Berdó Ipari Park II, Nagytarcsa
GPS koordináták: 47.514404, 19.274668 Nagyon fontos! Nincs még utca címünk mert ez egy új építésű csarnok együttes. Álljon meg Nagytarcsán az Asbóth Oszkár utca elején ( Dembel MotorHomes raktár ) és hívjon fel. 1 perc alatt bevezetem a raktárunkba. Használja a WAZE navigációt mert az majdnem az áruház ajtó elé hozza!
Telefonszámaink: 06-30-958-2915 és 06-30-792-6460